előadás

BIBLIAI LELKIVEZETÉS című könyvsorozat bemutatója

2018. szeptember 15 16 17 18 19 20 21 22 23
 IDŐPONT 18:00
 HELYSZÍN Jókai Anna Szalon
 CÍM 1011 Budapest, Iskola utca 28.
Isten párbeszédet kezdeményez Önnel! E könyvsorozat a Biblia elszórtan fellelhető igéit egységes gondolatsorrá rendezi össze egy-egy emberi létkérdésre vonatkozóan – a Magyar Bibliatársulat ökumenikusan elfogadott fordításában. A „3 az 1-ben” felépítésű kiadványt (igék – imádságok – naplórész) az örök érvényű igazságokat kereső és az azokat már megtaláló emberek is haszonnal forgathatják.

A Biblia szavain keresztül Isten párbeszédet kezdeményez mindannyiunkkal! Az Ő szavainak témákba rendezett válogatását és a mi esendő emberi sóhajainkat is tartalmazzák az igeválogatások egyes kötetei. A zsebformátumú kiadvány célja, hogy az olvasót forródrót-kapcsolatba helyezze Teremtőjével, és mindezek nyomán élesítse belső hallását Teremtőnk lelkünkben megszólaló ösztönző, szeretetteljes hangjának meghallására. Az élő kapcsolat felépítésében és fenntartásában segítenek a kötetek második részének – igei szófordulatokkal megfogalmazott – imádságai és harmadik részének naplóként szolgáló jegyzetoldalai. A bibliai esszenciát kínáló 3 az 1-ben felépítésű sorozat minden történelmi keresztény (katolikus és protestáns) felekezet tanításához igazodik azzal, hogy a Magyar Bibliatársulat ökumenikusan elfogadott fordításában tolmácsolja a Biblia igéit. Haszonnal forgathatják, akik keresik Istent, akik már rátaláltak, vagy akik egyszerűen rövid, átfogó rálátást szeretnének kapni egy-egy emberi létkérdés problematikájának bibliai megoldására.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges!
Itt jelentkezhet be.
 HELYSZÍN Jókai Anna Szalon
 CÍM 1011 Budapest, Iskola utca 28.
TÉRKÉP
 TELEFON (20) 363 0577
 KAPCSOLAT Gergely Cecília
cecilia.gergelygmail.com
KERESŐSZÓ
Isten, könyv, Biblia, igék, imádságok, kiadvány, lelkiség, tanítás, ökumenizmus, keresztények egysége, ima, Isten szava
Impresszum Adatkezelési szabályzat Ars Sacra © Minden jog fenntartva.