zene

Mise és koncert az In Medias Brass rézfúvós kvintettel

2018. szeptember 15 16 17 18 19 20 21 22 23
 IDŐPONT 11:00
 HELYSZÍN Jézus Szíve Jezsuita Templom
 CÍM 1085 Budapest, Mária utca 25.
Az In Medias Brass 2010-ben alakult, s azóta nyolc rangos nemzetközi díjat nyertek el. Rendszeresen koncerteznek Európa-szerte és az Egyesült Állomokban. Fontosnak tartják, hogy bemutathassák hangszereik bámulatos lehetőségeit – ezúttal például azt, hogy képesek helyettesíteni akár az orgonát is.

Az In Medias Brass rézfúvós együttes 2010 januárjában alakult, tagjai a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztek művészdiplomát. Rögtön a legelső nemzetközi versenyen, amelyen részt vettek, elsöprő sikert arattak, s három év leforgása alatt nem kevesebb, mint hét rangos nemzetközi díjat nyertek el. Rendszeresen koncerteznek Európa-szerte, az Egyesült Állomokban és Dél-Koreában. Az együttest 2011-ben Junior Prima díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig a KLASSZ Tehetség programba választották be őket . Koncertjeiket egyszerre jellemzi a virtuozitás és a meghittség, repertoárjuk a rézfúvós kvintettre írt művektől a különleges klasszikus zenei átiratokon át a könnyedebb műfajokig terjed. Fontosnak tartják, hogy közönségük rácsodálkozhasson hangszereik bámulatos lehetőségeire – ezúttal például arra, hogy alig néhány rézfúvós képes helyettesíteni a szentmisén az orgonát.
 HELYSZÍN Jézus Szíve Jezsuita Templom
 CÍM 1085 Budapest, Mária utca 25.
TÉRKÉP
 TELEFON (1) 411 0827
 KAPCSOLAT jsz.templomjezsuita.hu
http://jezusszive.jezsuita.hu/
KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK
Mise és koncert a Gemma Énekegyüttessel 
KERESŐSZÓ
koncert, mise, rézfúvós, trombita, jezsuita, Jézus Szíve templom
Impresszum Adatkezelési szabályzat Ars Sacra © Minden jog fenntartva.