zene

Romano Drom Együttes (akusztikus koncert)

2018. szeptember 15 16 17 18 19 20 21 22 23
 IDŐPONT 19:00
 HELYSZÍN Józsefvárosi Szent József Templom
 CÍM 1082 Budapest, Horváth Mihály tér
A Romano Drom a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője. A zenekar kifejezett célja, hogy különleges zenéjét eljuttassa és megszerettesse azokkal is, akik talán nem is ismerik az oláh cigány zenét, táncokat, kultúrát.

A Romano Drom zenekar apa és fia köré szerveződött. A két Kovács Antal – az Ando Drom zenekarból kiválva – új formációt alapított, mely saját útját járja immár 17 éve. A Romano Drom, a „Cigányok Útja” az ősi oláh cigány nyelven szólal meg, modern felhangokkal. Idősebb Kovács Antal „Gojma” tíz évvel ezelőtt elhunyt, a tradíciókat a zenekarhoz csatlakozó unokái viszik tovább. A zenekar megőrizve a gyökereit és a tradíciókat mindig képes volt megújulni, oláh zenei ritmusokat kortárs zenei élménnyé emelve játszani. A zenekar egyedülálló fúziós zenéje -melynek szerzője ifj. Kovács Antal- az évszázados zenei hagyományt vegyíti a katalán rumbával, arab és balkáni pop ritmusokkal, mely megoldások mellett a dob és más hangszerek érdekes harmóniáját társítja a tradicionális hangzással.
A Romano Drom a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője. 1999-es alapítása óta a zenekar bejárta a világot Kairótól-New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől-Oszlóig. Turnéztak Közel-Keleten és Távol-Keleten, számos sikeres tengerentúli koncertsorozat van a hátuk mögött, s játszottak Európa majd’ minden országában. Egyedi zenei világuk zajos sikert aratott, s a legkeresettebb cigány kultúrát ápoló, de világzenét játszó zenekarrá tette a Romano Dromot.
A zenekar kifejezett célja, hogy különleges zenéjét eljuttassa és megszerettesse azokkal is, akik talán nem is ismerik az oláh cigány zenét, táncokat, kultúrát. Ez az elképzelés albumaik során nyomon követhetően teljesedik ki, az eredeti oláh cigány dallamokat eltérő zenei kultúrákból ismerős vonásokkal elegyítve. Így épül fel ez a néha melankolikus, érzelmes, és máskor roppant energikus tánczene.
A zenekar 6 albumot jegyez hazai és külföldi kiadók gondozásában, kiadtak egy remix albumot is, mely egyedülálló a műfajban.
A Romano Drom zenéjébe feledkezve a közönség nem egy adatközlő zenekart hallhat, hanem Kovács Antal szerzeményeit, a zenekari tagok magas szintű művészeti előadásával gazdagítva. Szerencse, hogy a legifjabb zenekari tag, Kovács Krisztián megörökölte nagyapja tánctehetségét, Kovács Máté felkészült dobos, Egri János világhírű jazz nagybőgős. Balogh József „Jocó” az első lemez kiadását követően csatlakozott a zenekarhoz, Ő Anti szerzőtársa, biztosítja az autentikus szabolcsi hangzást, mely kiegészíti Anti nagyvárosi inspirációit.
 
WEB: http://romanodrom.eu
FACEBOOK: https://www.facebook.com/Romano.Drom1/
KONCERTFELVÉTELEK: https://www.youtube.com/watch?v=1kCAKs0XyRs
https://www.youtube.com/watch?v=dtXpTKXPVHk&t=358s
 
www.romanodrom.eu
 HELYSZÍN Józsefvárosi Szent József Templom
 CÍM 1082 Budapest, Horváth Mihály tér
TÉRKÉP
 TELEFON (20) 262 6419
 KAPCSOLAT Éva VargaMaróti Dániel
(30) 474 0044
managementromanodrom.eu
http://romanodrom.eu/category/hirek/
KERESŐSZÓ
Romano Drom, cigány, Józsefváros, Szent József templom, zene
Impresszum Adatkezelési szabályzat Ars Sacra © Minden jog fenntartva.