zene

„MODERN ZSOLTÁROK"- Gyárfás Premecz Organ Trió lemezbemutató koncert

2018. szeptember 15 16 17 18 19 20 21 22 23
 IDŐPONT 17:00
 HELYSZÍN Pestszentimrei Baptista Gyülekezet
 CÍM 1188 Budapest, Nemes utca 28.
Először láthatjuk vendégül Pestszentimrén a formációt. A magyar jazz zenei palettán hiány volt eddig az igazi Hammond orgona-gitár hangzás, pedig a két hangszer remekül kiegészíti egymást. A formáció ezt, az 50-es évek végén és 60-as évek elején világhódító útjára induló stílust idézi fel.

A magyar jazz zenei palettán hiányzik az igazi gitár-hammond hangzás. Az „Organ Grider’s Suite” című zenemű tételei a jazznek ezt, az ’50-es évek végén és a ’60-as évek elején világhódító útjára indult stílust idézik fel, természetesen mai köntösben, egyúttal emléket állítva a stílus legjelentősebb képviselőinek.
A zenemű tíz tétele szervesen kapcsolódik egymáshoz, középpontban tartva a két markáns hangszer játékát. A gitár és a hammond végig remekül kiegészítik egymást, általában harmóniában vannak, lágyan beszélgetnek, alkalmasint vitatkoznak, időnként versenyezve egymással, miközben néha egyik, majd a másik veszi át az irányítást. De végül visszatérnek a kiinduló ponthoz, ahol ismét harmónia uralkodik. Mindez alatt végig ott lüktet a swing, mint egy lassú, de megállíthatatlan sodrású folyó – ez a hangzás adja a zenei anyag különlegességét, ezzel a CD művészi értékét is.
Az előbbiekből kiderül, hogy a témák gitár-Hammond-dob összeállítású trióra íródtak. A darabban szereplő Hammond szólamokat a fiatal tehetség Premecz Mátyás szólaltatja meg a legendás B-3-as Hammond orgonán (Premeczre, mint ígéretes tehetségre még Fogar hívta fel a figyelmemet.), a dobon pedig a kiváló Jeszenszky György hallható, aki hangszerének egyik legjelesebb képviselője hazánkban, egyúttal kiváló pedagógus, a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz-dob tanszékének tanára.
 HELYSZÍN Pestszentimrei Baptista Gyülekezet
 CÍM 1188 Budapest, Nemes utca 28.
TÉRKÉP
 TELEFON (20) 213 6505
 KAPCSOLAT (1) 292 9202
pikhazpikhaz.hu
www.pikhaz.hu
KERESŐSZÓ
Gyafi, baptista, Organ Grider’s Suite
Impresszum Adatkezelési szabályzat Ars Sacra © Minden jog fenntartva.